Iskolánk honvéd kadét tanulói ellátogattak a Bálna Honvédelmi Központba, ahol múzeumpedagógiai foglalkozás keretén belül mélyebb ismereteket szerezhettek a II. világháború harcászatáról, fegyvereiről. Az interaktív kiállításon kézzelfogható közelségbe kerültek a fegyverek, harcászati eszközök. A repülőgép szimulátorok segítségével a pilóták szerepét is kipróbálhatták. Az élményeket gazdagította vonatos utazásunk.

Honvéd kadétok a Bálnában


A Diákönkormányzat javaslatára csatlakoztunk a Madách Imre Városi Könyvtár felhívásához és adományokat gyűjtöttünk a San Lazaro Állatvédő Alapítvány illetve az általuk gondozott kutyusok részére. Az összegyűlt adományokat Oláh Nóra Luca, a DÖK elnöke adta át a könyvtár dolgozóinak.

Adománygyűjtés




Minden bizonnyal emlékezetes marad a résztvevők számára a mai nap, hiszen 1848 eseményeire és eredményeire rendhagyó módon, egy interaktív történelmi játékkal emlékeztünk. A „forradalmárok”, azaz az osztályok zászlóvivőik és osztályfőnökeik vezetésével végigjárták a forradalom helyszíneit, és maguk is aktív alakítói voltak az eseményeknek. A Pilvax kávéház gyújtó hangulatú jelenete után […]

Ma forradalmat csináltunk!


A 12 pv.osztály rendhagyó szalagavató ünnepségére még decemberbe került sor, melyet izgatottan szerveztek meg a művelődési központban. Emlékezetes estén vehettek részt családtagjaik és tanáraik. Az osztály videót készítettet, hogy vissza emlékezhessenek az elmúlt 4 évre. A délutánjaikat feláldozva tanulták meg a szalagavató táncot. Köszönet mindazoknak akik segítettek megvalósítani ezt az […]

2023/2024-es tanév szalagavatói




Kimagasló eredményeket értek el diákjaink az idei OSZTV (Országos Szakmai Tanulmányi Verseny) és SZKTV ( Szakma Kiváló Tanulója Verseny) területi fordulóján. Két cukrász, két pincér, két szakács, két kereskedelmi értékesítő és négy szakács szaktechnikusunk országos viszonylatban is kiváló eredményt ért el. Közülük is kiemelkedik az az öt diákunk, akik a […]

Szakmájuk sztárjai


Hogy hogyan? Ha a teljes választ nem is tudhattuk meg, a Valentin-nap kapcsán meghirdetett játék során költőink és íróink szerelem ihlette sorai mindenképp közelebb kerültek hozzánk. S ha mindezt megfűszerezzük egy kis kreatívkodással, máris készen vannak a szerelmes versek ihlette tablók, amelyek a szerelem és szeretet szavakkal egyébként nehezen megfogalmazható […]

Így szerettek Ők


Chikán Máté 10.gp osztályos diákunk ma a Savaria Országos Történelem Tanulmányi Verseny megyei döntőjében vett részt a salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban. Az eredményt még várjuk, de már így is nagyon büszkék lehetünk Mátéra, aki az iskolai fordulóból 83%-os eredménnyel jutott be a megyei döntőbe, amire szintén rengeteget készült /a téma […]

Büszkeség




Az NMSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola 14. évfolyamos végzős pénzügyes diákja egy-egy projektfeladat keretében dolgozták fel az áfa bevallás témakörét és a beruházások gazdálkodási feladatait. Megszerzett tudásukat a gyakorlatban is kamatoztatni tudják.

Pénzügyes Projektfeladat


Az iskolánkban folyó pedagógiai munkatárs és oktatási szakasszisztens képzés fontos eleme a különböző intézményekkel történő szakmai együttműködés. Ennek jegyében látogattak el nemrégiben 11. évfolyamos diákjaink a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolára, ahol dr. Gloviczki Zoltán rektor úr bemutatta intézményüket diákjaink számára. A látogatás a pályaorientációs segítségnyújtáson túl egyéb sikert is […]

Szakmai kapcsolat a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolával